Magyar vármegyék: Abaúj-Torna vármegye

**Abaúj-Torna vármegye** (1785–1950)

Székhely	Kassa
Terület	3317 km²
Népesség	203 438 (1941)
Nemzetiségek	magyarok, szlovákok

Abaúj-Torna vármegye (szlovákul: Abov-Turňa, németül: Abaujwar-Tornau, latinul: Comitatus Abaujvariensis et Tornensis vagy Comitatus Abaujvarisis et Tornensis) közigazgatási egység az egykori Magyar Királyság felvidéki részében. A vármegye északi része ma Szlovákia, míg déli része Magyarország területén fekszik.

Tartalomjegyzék

[elrejt]

Székhelye [szerkesztés]

Abaúj vármegye székhelye 1647-ig Abaújvár, 1647 és 1881 között Kassa volt. A törvényesen egyesült Abaúj-Torna székhelye 1881–1920 között, majd 1938–1945 között ismét Kassa, 1920–1938, majd 1945–1950 között Szikszó volt.

Földrajz [szerkesztés]

1910-ben az Abaúj-Tornát körülvevő vármegyék a következők voltak: északon Szepes és Sáros, keleten Zemplén, délen Zemplén és Borsod, nyugaton pedig Gömör-Kishont. A vármegye területe 1910-ben: 3269,16 km². A vármegye két fő folyója: a Hernád és a Bódva.

Éghajlata [szerkesztés]

A megye éghajlata mérsékelt, a déli részekben melegebb, az északi hegyes vidéken jóval hidegebb; az évi átlaghőmérséklet Kassán 8,8 °C, a július és augusztus hőfoka 19,6 °C, a januáré -3,8 °C, az észlelt hőmérsékleti szélsőségek 29,8 °C és -17,7 °C, ingadozás 47,5 °C. A csapadék évi mennyisége 602 mm.

Történelem [szerkesztés]

Abaúj-Torna vármegye, mint a neve is mutatja, két vármegye – Abaúj, illetve Torna – egyesítésével jött létre az 1881. évi LXIV. törvénycikkel.

A két közigazgatási egység először 1785 és 1790, másodszor 1848 és 1859 között adminisztratív úton, harmadszor pedig 1881-től 1950-es megszűnéséig, immáron törvényhozási úton volt egyesítve.

1920-ban a vármegye északi része az újonnan megalakult Csehszlovákia részévé vált. A vármegye déli része, amely Magyarországé maradt, Szikszó székhellyel működött tovább. Miután Csehszlovákia felbomlott, 1938-ban az I. bécsi döntés értelmében Szlovákia déli, magyarlakta sávja visszakerült Magyarországhoz, Abaúj-Torna vármegye területe ismét kiegészült az északi résszel, székhelye pedig újra Kassa lett. A II. világháború után a bécsi döntések érvényüket vesztették, és visszaállították az 1920-as csehszlovák-magyar határt.

Az 1950-es megyerendezés eredményeként a csonka vármegye Borsod, Gömör és Kis-Hont valamint Zemplén vármegyék maradékával együtt a mai Borsod-Abaúj-Zemplén megye részévé vált.

Szlovákia 1996-os közigazgatási átszervezése után az egykori vármegye szlovákiai része a Kassai kerület része lett.

Lakosság [szerkesztés]

A lakosság száma 1880 óta kissé fogyott, 1891-ben: 179 884 lakosa közül 119 526 magyar, 10 010 német, 48 240 tót s 249 ruszin|rutén;

1910-ben a vármegyének összesen 202 282 lakosa volt. Ebből 156 668 magyar, 36 067 szlovák, 6520 német, 387 ruszin és 2444 egyéb nemzetiségű volt.

1941-ben 203 438 magyar, 18 879 szlovák, 2581 bunyevác, 904 német, 623 cigány, 256 ruszin, 72 román, 3 horvát és 105 egyéb nemzetiségü lakott a vármegyében.

vallásra nézve 1891-ben 103 018 római katolikus, 17 538 görög katolikus, 6 630 lutheránus ágostonrendi evangélikus, 40 051 kávinista helvét református és 12 550 zsidó.

1910-ben hitfelekezeti szempontból 118 179 római katolikus, 42 728 református, 20 089 görög katolikus, 14 251 zsidó, és 6832 evangélikus lakott 1910-ben a vármegye területén.

1941-ben hitfelekezet szerinti megoszlás ugyanakkor: 140 377 római katolikus, 45 384 református, 22 476 görög katolikus, 14 764 zsidó, 4773 evangélikus, 339 ortodox, 116 baptista és 55 unitárius.

Foglalkozásuk szerint (1891) túlnyomóan földművesek és állattenyésztők; a kereskedelem főtárgyai a gabonaneműek, bor- és bányatermékek. Az ipar főszéke Kassa; ezenkívül a már említett ezüstkohókon és vasgyárakon kívül van jeles késgyára (Stoósz), kapagyárak (Alsómecenzéf), gépgyár és vasöntő (Kassa és a Csermely völgyében), téglavetők, porcelángyár (Hollóháza, Telkibánya), gőzfűrészmű (Nagyszalánc), bútor- és parkettgyár (Kassa), kékárugyár (Kassa), kötszövőgyár (Kassa), papírgyár (Kassa mellett a Csermely-völgyben), műmalmok (Kassa, Csány), sörfőzők, magy. kir. dohánygyár (Kassa), búzakeményitő- és sikergyár, valamint légszeszgyár (Kassa); Kassán a szalámi- és sódargyártás is virágzik.

Közigazgatás [szerkesztés]

A megye 6 járásból, s egy önálló törvényhatósági városból állt. A megyében összesen 264 község és 1 sz. kir. város (Kassa) volt, mindössze 27 594 házzal. A községek többnyire aprók, 2000-nél több lakosa csak ötnek volt. A vármegye székhelye Kassa. Ez az országgyűlésbe 1, a vármegye 7 képviselőt küld.

Csereháti járás, székhelye Szepsi
Füzéri járás, székhelye Hernádzsadány
Gönci járás, székhelye Abaújszántó
Kassa járás, székhelye Kassa
Szikszói járás, székhelye Szikszó
Tornai járás, székhelye Torna

Közlekedés, oktatás [szerkesztés]

A közlekedés főere a Magyar Kir. Államvasutak Miskolc-Kassai vonala, mely az egész megyét a Hernád mentén szeli, továbbá a Kassáról induló Kassa-Oderbergi, Tornai és Legenye-Mihályi vonal. Országútja számos (380 km) és jó. Az anyagi élet emelésére 3 bank és 7 takarékpénztár szolgált.
A népoktatás ügye meglehetősen jó lábon állt; a (1890) 32 469 tanköteles gyermek közül 4 755 (14,6%) nem látogatta iskolát; a 264 község közül 207-ben volt iskola, 51 szomszédos községben járatta gyermekeit, s 8-nak semmiféle iskolája nem volt. Ezen kívül volt 7 kisdedóvó, 3 polgári iskola, 3 felsőbb népiskola, 5 iparostanulói tanfolyam, Kassán kat. főgimnázium, állami főreáliskola, kir. jogakadémia, kereskedelmi akadémia, katonai alreáliskola, gazdasági tanintézet stb. A lakók közül (1881) 46 443 (36%) nem tudott sem írni, sem olvasni.

Gazdasági élete [szerkesztés]

A megye földjét tekintve a gazdagabb megyék közé tartozott; legtermékenyebb a Hernád völgye, s az ezzel összefüggő Bódva és Ida völgye; a Szárazföld és Cserehát már jóval hátrább áll, de szegénynek nem mondható, fát pedig legtöbbet e két terület szolgáltatott, míg a Hernád völgyét szegélyező hegyek inkább szőlőben és gyümölcsben gazdagok. Legszegényebb a tornai mészkőfennsík, ahol a pálinka és vele az erkölcstelenség is igen elterjedt. Főbb termékei a búza, melyet főleg a szikszói, kassai és csereháti járásban termelnek, rozs, árpa, őszi repce (a csereháti járásban), zab és kukorica (a szikszói és tornai járásban); ezenkívül kevés köles, sok kendermag, len, burgonya, lucerna, lóhere és bükköny. Cukorrépát a kassai és szikszói j.-ban termelnek, káposztát az Ósva völgyében. Igen jelentékeny a bortermelés is, mely tekintetben Aszaló válik ki, ahol jó aszú és szomorodni bort termesztenek, az utóbbit Árka, Bodókő-Ujfalu, Bodókő-Váralja és Erdő-Horváti is termeli. Nevezetesebb bortermő helyek és vásárok még Hejce, Abaúj-Szántó, Abaúj-Szikszó, Forró, Torna, Devecser és Fancsal. (A filloxera nagyobbrészt elpusztította a szőlőket.) Gyümölcsből legtöbb és a legjobb terem Göncön, ahol évenként 3-4000 forintot jövedelmez; a gönci cseresznye és kajszibarack, továbbá Fony, Hejce, Erdő-Horváti, Mogyoróska, Regécke, Jablonca, Körtvélyes, Telkibánya, Füzér s a Cserehát számos községének nemesített gyümölcse jelentékeny kiviteli cikket képezett. Volt a vármegyében összesen 140 021 ha szántóföld, 6 035 ha kert, 27 694 ha rét és kaszáló, 33 416 ha legelő, 4 521 ha szőlő és 119 641 ha erdő, túlnyomóan tölgyes és bükkös, s csak kevés (4 786 ha) fenyves; a nagyobb favásárok Kassán, Erdő-Horvátin és Tornában vannak.

Jelentékeny az állattenyésztés, mely kiterjedt a lóra, szarvasmarhára, juhra és sertésre egyaránt, habár a juhtenyésztés újabban ijesztően hanyatlik. Találtatott a megyében (1883) 18 737 ló (1000 lélekre 101), legtöbb a szikszói, csereháti és kassai járásban, (1880) 49 457 magyar fajtájú, 10 427 színes fajtájú és 1 410 hízó szarvasmarha, amelyet főleg Kassán, Szikszón, Szepsin, Göncön, Jászón, Tornán, Enyickén és Szinán értékesítenek; továbbá 16 845 magyar s 124 069 nemesített juh (1870 még 229 646) s 34 457 sertés. A méhészetet (9026 méhkas) leginkább a csereháti járásban űzik. Házi szárnyas és vad szintén bőven volt; halak Kassán és Alsó-Mecenzéfen kerülnek piacra.

Az ásványország szolgáltat vasércet (Alsó- és Felsőmecenzéf, Rákó, Stoósz), rézércet (Felsőmecenzéf), ezüstércet (Telkibánya, Aranyidka), antimont (Jászó-Mindszent), továbbá kisebb mennyiségben jáspist, kalcedont karneolt, agátot, valamint jó cserepesagyagot, kályhásagyagot, porcelánagyagot s földet (Hollóháza), quarcot, tűzkövet, azbesztet, mészkőt, márványt (Jászó), malomkövet (Nagyszalánc, Ránk); építőanyagként a trachit, mészkő és dolomit szolgál. Az ásványkincsek földolgozása az aranyidkai Magy.Kir. ezüstkohóműben, a kassahámori vasgyárban, az alsó-mecenzéfi kohóban történik. Somodiban újabban szénbányát nyitottak.